BBiztosan mindannyiunknak volt már olyan élménye, amikor egy nyári délután váratlanul beborult az ég, és hirtelen, hatalmas dörgések és villámlások kíséretében eleredt az eső – néha még jégeső is társult a jelenséghez. Ilyenkor egy Cumulonimbus, azaz zivatarfelhő volt a "bűnös".

Korábban már elemeztük a felhőket magasság szerinti elhelyezkedésük alapján, azonban most a zivatarfelhőt tesszük közérthetővé. Ezt a felhőfajtát, a Cumulonimbust (Cb) hatalmas magasságbeli kiterjedése miatt nem kategorizálhatjuk a már korábban említett csoportokba, mint ahogyan az ábrán is láthatjuk, nem nevezhetjük sem alacsony-, közép- vagy magas szintűnek, hiszen több kategóriát is magába foglal.

Ezen típus alacsony, sötét felhőalappal rendelkezik és teteje pedig akár a troposzférát is átszakíthatja kellő intenzitás esetén, vagyis vertikális kiterjedésük elérheti akár a 15-18 km-es magasságot is.

A troposzféra magassága a földrajzi szélességekkel együtt változik, az Egyenlítő felé haladva a tropopauza akár 18 km-es is lehet, míg a sarkoknál csak 7-9 km.

Ahogyan a nevében is benne van, elsőként egy cumulusból, vagyis egy gomolyfelhőből hízik, fejlődik, ugyanis - a megfelelő időjárási feltételek mellett a feláramlás hatására, egyre tornyosulni kezd a kezdeti felhőpamacs mígnem már igazi robosztus felhőtömbbé hízik, amiben már elektromos kisülések, más néven villámok is előfordulnak.

A felhőoszlopot vízcseppek, fagyott esőcseppek, jégdarabok, jégkristályok valamint hópelyhek alkotják.